A magyar kamaszok többet cigiznek, drogoznak és isznak, mint az európai átlag, sőt többet, mint korábban.
A 16 évesek hatvan százaléka volt már részeg, negyven százalékuk rendszeresen dohányzik és minden ötödik túl van az első drogélményén. A szünidő pedig csak ront a helyzeten.

teen-party.jpg

Ha névvel, arccal kérdezzük a tizenéveseket, valamennyien jó gyerekek, mértéktartók, hallgatnak a szüleikre.
De ha eltesszük a fényképezőgépet és a mikrofont, beszédessé válnak.
Vannak olyan haverjaim, akik drogoznak. Én nem, és alkoholt sem iszom, viszont dohányzom – ismeri el a 15 éves Tibi. – Nem örülnek a szüleim, de nem tudnak mit tenni.

A 17 esztendős János már 11-12 éves korában megkóstolta a sört, igaz, akkor nem ízlett neki. 
– Később rákaptam. Előfordult, hogy hétvégén tíz korsó is elfogyott. Tízévesen volt az első cigi, 15 évesen fél dobozzal szívtam, ma már csak sör mellé, 14 voltam, amikor az első marihuánás cigit megkóstoltam, azóta néha szívok. A suliban van olyan fiú, aki 15 évesen ecstasyt árult.

A 16 esztendős Géza az italt és a drogot sem veti meg.
 – Három éve ittam először sört, aztán átszoktam a pálinkákra. Szeptember óta cigizek, a hasist, a marihuánát 14 évesen próbáltam ki, havonta használom. Óvatos vagyok, csak megbízható embertől veszek – teszi hozzá szakértőként.

Sajnos a lányok sem maradnak ki a körből:
– Tizenhárom voltam, amikor a barátnőm cigivel kínált, és tizenkettő, amikor először rövidet ittam. De a drogot nem próbáltam – teszi hozzá mentegetőzve a 16 éves Zita. Bár ennek beszerzése sem jelentett volna problémát, hiszen a középiskolában, ahol tanul, minden osztályban van két-három gyerek, akinél lehet drogot kapni...

A cikk forrása: BorsOnline

 

Címkék: sör drog alkohol kábítószer dohányzás pálinka cigi cigaretta marihuána fiatal hasis bulizás tizenéves mámor ambulancia káros szenvedély ectasy

A bejegyzés trackback címe:

https://kamaszgondok.blog.hu/api/trackback/id/tr148391458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása