A címben szereplő szlogen a Kosárvarázs kampányhoz kapcsolódó jelmondat. A szervezők arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a magyar fiatalok többsége sajnos siralmasan keveset mozog, kerüli a sportpályák környékét - és ez sajnos meg is látszik az egészségi és mentális állapotukon is.

A kampány nyitórendezvénye a május 5-i Kosárlabdaünnep és rekordkísérlet lesz Hősök terei központi helyszínnel, országszerte 19 felsőoktatási intézmény részvételével.Rekordkísérletre is sor kerül: az esemény résztvevői 15 és 16 óra között rekordot szeretnének felállítani. A cél az, hogy minél több felsőoktatási hallgató és oktató minél több hárompontos kosarat dobjon.

playing-sports-for-teens.jpg

A kampányt a  Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK)szervezi. A MESF kiemelt célja, hogy felhívják a figyelmet, a diplomaszerzés mellett nagyon fontos az egészséges életmód, a rendszeres mozgás.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a rekreációs minimum háromszor 45 perc mozgás hetente, erre is utal a kampány mottója. Sajnos ennek az időmennyiségnek csak töredékét teljesítjük, és az is csak az érintettek negyede. A fiatalok fele úgy-ahogy csinál valami sportszerű mozgást, de általában rendszertelenül. A maradék 25% pedig egyáltalán semmit nem sportol. Ezt a rossz statisztikát szeretnék megváltoztatni a kampány segítségével.

Kapcsolódó cikkek:


Kampányt indítanak a felsőoktatási hallgatók sportolásáért

Milyen a magyar tinédzserek mozgáskultúrája?

Digitális tananyag készült sportiskolásoknak

Ép testben ép lélek...de nézzünk csak rá napjaink fiataljaira!

Külföldön jobb esélyekkel indulnak a fiatalok?

Címkék: sport egészség fiatal mozgás kamasz HÖOK WHO

A bejegyzés trackback címe:

https://kamaszgondok.blog.hu/api/trackback/id/tr178683000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása