Az okostelefonok gyártói és a mobilszolgáltatók karácsony előtt nagy kampányba kezdtek, mellyel elsősorban a fiatalokat célozták. Ezt még a fiatalok körében végzett vélemény-felméréssel is alátámasztották, miszerint szinte minden kamasz örülne egy ilyen telefonnak, tehát garantálható a siker!

Amikor a szülőknek nagy fejtörést okoz, mivel szerezzenek örömet tinédzser gyermeküknek, nagy is a kísértés az ilyen mobilok iránt. Hiszen ezek a telefonok nagyon sok lehetőséget tartogatnak: bárhol-bármikor szerezhetnek információt (ami a tanulásban is segítségükre lehet), de akár e-mailezhetnek, zenét hallgathatnak és egyéb más "hasznos" vagy kevésbé üdvös tevékenységre is képesek (például egész nap részt vehetnek a közösségi oldalak életében, ami különösen akkor fontos, ha a haverok is megtehetik ezt). 

Szülőként azért érdemes (lett volna) az odaajándékozásuk előtt azt is végiggondolni, mérlegelni, hogy a kamaszok valóban „okosan” használják-e majd ezeket az eszközöket. Sajnos nem ez a helyzet. Egy nemrégiben készült, a fiatalok médiahasználatát vizsgáló hazai felmérés eredményei szerint, a szülők kevés figyelmet fordítanak a gyerekeik mobil- és internet-használati szokásaira.

"A megkérdezett 13-17 éves kamaszok 93 százalékának van mobiltelefonja, 43 százalékuk okostelefonnal rendelkezik. Mintegy 70 százalékuknál a szülők nem határoznak meg szabályokat a televízió, az internet vagy a mobiltelefon használatával kapcsolatban. A legtöbb fiatal szabályozatlanul tölthet fel pénzt a mobiltelefonjára, abba pedig végképp nem szólnak bele felmenőik, hogy gyermekük mire használja a készüléket.

Az internetbiztonsággal foglalkozó szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy szülőként tennünk kell azért, hogy gyermekeink jobban meg tudják óvni magukat a rossz élményektől. A sérelmek elkerülését segíti, ha a gyerekeket a körültekintő és kritikus internet- és mobilhasználatra tanítják meg." (forrás: http://techline.hu)

Az okostelefonokkal az a gond, hogy általuk szinte non-stop internet-elérés kerül a gyerekek kezébe: tényleg bármikor és bármit megnyithatnak. (Amíg korábban szabályozhatóbb volt a szülő számára, hogy mikor és mennyit lóg a gyermek a neten, addig a mobilok használatával ugyanez már nehézségekbe ütközhet. Ráadásul nehéz az okostelefonokon úgy szűrni a tartalmakat, mint egy számítógépen, így a gyerekek könnyebben érhetnek el nem nekik szánt tartalmakat!)

„Bármikor, bármit, minél több emberrel megosztani”- sokszor ez vezérli a tinédzsereket a Facebook-használat során. Szülőként fontos nyomon követni, hogy a gyermek mennyi és milyen információt oszt meg magáról a Facebookon, kikkel ismerkedik, tart ott kapcsolatot, milyen élmények érik, mennyire tudja megvédeni magát az esetleges sérelmektől.

"A korlátok nélküli internet-használat egyre nagyobb veszélyt jelent az internet-függőség kialakulása szempontjából is. Ha a gyermek már az iskolában is csak a telefonján foglalatoskodik, a barátokkal közös programok során sem szakad el az internettől, és ijesztő gondolat számára, hogy a mobilt kikapcsolja, ezek figyelmeztető jelek arra, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok…" (forrás: http://techline.hu)

Mivel bármilyen információt azonnal megtalálhatnak a neten, ezzel tájékozottabbak lehetnek, azonban azt is meg kell tanulniuk, hogy hogyan ellenőrizzék a neten talált információk valódiságát, megbízhatóságát!

Az is fontos, hogy a feltöltött képek kapcsán a fiatalok mindig gondosan mérlegeljék, mit osztanak meg az interneten. Ha például túl kihívó vagy túl intim képeket készítenek magukról és osztanak meg másokkal, amivel kiszolgáltatottá teszik magukat és akár zaklatás áldozataivá is válhatnak. Azzal sincsenek feltétlen tisztában, hogy másokról sem készíthetnek a hozzájárulásuk nélkül felvételeket!

A témáról ITT olvashatnak bővebben.

.

 

Címkék: internet gyermek ajándék fiatal okostelefon tinédzser kamasz

A bejegyzés trackback címe:

https://kamaszgondok.blog.hu/api/trackback/id/tr33500200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.