Pán Péter szindrómaként is ismert az a jelenség, amikor a fiatal felnőttek nagyméretű kamaszokként próbálnak élni - semmire és senkire nem tekintve. Csak a mának élnek és elvárják, hogy szüleik továbbra is kiszolgálják őket... Az ilyesmi régen is előfordult, de elvétve. Ma azonban a társadalmi normák felborultak, a média által sugallt szingliség és a többi "trend" segítenek elkendőzni a fájó valóságot: valamivel ezek a fiatalok nem tudnak szembenézni.

Kamaszkorunk kezdetén megbolondul a testünk, összezavarodik a lelkünk, átértékelődnek korábbi társas kapcsolataink. Másképpen kezdünk tekinteni világunk többi szereplőjére. Új játszmák alakulnak ki a családon belül is. Nem ritka, hogy az az apa-lánya viszony is gyökeres fordulatot vesz serdülőkorban. Erről szól az alábbi írás.

Sokan azt hiszik, a szülő feladata kimerül a természetes gondviselésben és abban, hogy biztosítsa a gyerek számára a magas színvonalú szórakoztató-ipari hátteret, hogy mindazt élvezhesse, amit a tudomány és a technika nyújtani tud, és amit a szülő esetleg gyerekkorában nélkülözött. A túlzásba vitt liberalizmus káros következményeit viszont felmérések és kutatások százai, valamint maga az élet igazolják. Sem a szülők, sem a tanárok, de még a munkahelyek sem tudnak mit kezdeni az olyan fiatalokkal, akik mindig is azt tettek, amit akartak, és ha valamihez nem volt kedvük, azt egyszerűen ott hagyták.