Sok szülő panaszkodik a fenti problémáról. Igaz, hogy ez generációról generációra ismétlődő fogas kérdés, mégis, mintha napjainkban megsokszorozódtak volna az efféle gondok. Mi lehet ennek az oka?

Talán a világ megváltozása: a globális tendenciák felerősödése, a média erősödő jelenléte, egyesek szerint még az is számít, hogy mit eszünk, mert a sok hormontartalmú étel is befolyásolja, hogy a tizenévesek testileg egyre fejlettebbek - ugyanakkor sokakban az érzelmi intelligencia elmarad ehhez képest, vagyis később, lassabban alakul ki a felelősségteljes tudatuk a fiataloknak. Már ha kialakul...

Ehhez az iskola mennyit tesz hozzá? Ez nagyon eltérő, sok múlik a tanárok hozzáállásán - de a szülők és a gyermek közti kommunikáció minden másnál jobban számít... De valahogy manapság ezzel is gond van sok családban. Talán mert a szülők túl sokat dolgoznak, el vannak foglalva a párkapcsolati problémáikkal vagy túl sokat aggódnak a megélhetési nehézségek miatt, stb.

A kamaszkor azért minden nehezítő körülmény ellenére túlélhető... Azonban ehhez az szükséges, hogy a szülő idejében kezdjen hozzá gyermeke neveléséhez, és ismerje fel a kamaszkor törvényszerűségeit.

Nehéz gondos, jó szülőnek lenni. Ez a világ legnehezebb foglalkozása. Nem tanítják iskolában, de naponta vizsgázunk belőle halálunkig. A tudnivalókat vagy úgy szedjük össze szüleinktől, hogy megpróbáljuk követni őket, vagy úgy, hogy megesküszünk, mindennek a fordítottját tesszük majd... Megfogadjuk, hogy mindig a legjobbat tesszük majd vele - s közben a mindennapi robot mellett egyre nehezebb szétszóródó figyelmünket arra összpontosítani, aki a legfontosabb személy az életünkben és tudjuk, milyen nagy szüksége is van ránk.

De higgyük el, nagyon sok múlik azon, hogy mennyire figyelünk egymásra, éppen ezért, nem szabad hagyni, hogy bármi elvegye az egymásra szánt időt!

Ez a blog azért jött létre, hogy kiegészítse  honlapom, a BAMAPA fórumán keresztüli bejegyzések + a számtalan segítségkérő levél alapján kialakult véleményemet, s hogy ezen keresztül megismerjem mások véleményét is ebben a témában.

Magamról csak annyit: saját kamaszkorom óta rengeteg időt és energiát fordítottam és fordítok arra, hogy ezt a területet kutassam. Bár még nem vagyok a pszichológia doktora, számos e tárgyú könyvet, tanulmány elolvastam és sokat konzultáltam ezekről a kérdésekről a téma szakértőivel is. Szeretnék minden erőmmel azon lenni, hogy tapasztalataimat másokkal is megoszthassam és minél többeknek segítsek abban, hogy könnyebben átvészeljék a saját vagy gyermekeik kamasz éveit.

Remélem, hasznos ismeretekkel, jó ötletekkel tudok szolgálni olvasóimnak.

Tihanyi-Konda Szilvia