Ezúttal egy éppen e blog témájába vágó filmről lesz szó. A kamaszlét elviselhetetlenségéről egy elsőfilmes rendező készített filmet "Submarine" címmel, ezt tudomásom szerint már a magyar mozikban is (legalábbis az "elvetemültebb", kult-mozikban) meg lehet nézni.

Az alábbi film-ismertetőt Kárpáti György cikkéből kölcsönöztem.

A walesi Joe Dunthorne 26 évesen úgy gondolta, kell valami új, mert az eddigi tiniregények mára nem fejezik ki kellőképpen a tinédzserkor megpróbáltatásait. Felnőtt az első netes generáció, a Simpson család rég nem menő, a Trainspottingról a mai kamasz nem is hallott.

Más a közeg, más a társadalom, és bár a problémák változatlanok, de a körülményekben drámai az eltérés. Fész van, lájkolunk, a pattanásokra tizenévesen is ott a botox.
Dunthorne nem egészen erről a jelenségről, de egy tizenöt éves suhanc szemszögéből írt regényt.

A "Submarine" Nagy-Britanniában és máshol is nagy siker lett, így csak idő kérdése volt a filmre vitel. Az elsőfilmes Richard Ayoade kellő ambícióval és becsvággyal vágott bele a munkába, az eredmény pedig egy őszinte, kendőzetlen humorú adaptáció, amely különösképpen a futószalagon gyártott tucatvígjátékok közül emelkedik ki frissességével.

Söpörjük le tehát a polcról a Barátság extrákkal-t, hagyjuk a francba az Amerikai pitét, s élvezkedjünk a "Submarine"-on – illetve ha már felnőttünk, örüljünk neki, hogy túl vagyunk a pubertáskoron.

A "Submarine" szuggesztív vizualitással dokumentálja a tinilétet, s a problémák nyilván szélsőségesen eltúlzottak, de kamaszkor univerzumában teljességgel érthetők, a válaszreakciók pedig egyszerre infantilisek és értelmetlenek – legalábbis harmincon túlról visszatekintve.

Az elsőfilmes Richard Ayoade jó érzékkel emelte be a vászonra a könyv cselekményén végighúzódó ellentmondást: a srác szükségszerűen úgy éli meg a dolgokat, ahogy megtörténtek, így a narrációban és a képekben újra és újra ellentmondásokba ütközünk.

A monológok a naplószerű, belső világot hozzák, a képek pedig a rút valósággal szembesítenek. Ahhoz képest, hogy újonc, Ayoade meglepően ügyesen vezényli a színészeit, s a film – nyilvánvaló érdessége ellenére – az újszerűség érzését kelti a tengerentúlon rég leszívott tematikában.

Tehát, ha valaki úgy érzi, hogy kinőtt már az emo-korszakból, de nem tud úrrá lenni negatív érzésein és nem érti a világot, amelyben felnőtt - vagy akár kortársai furcsaságain nem tud kiigazodni -, akkor figyelmébe ajánlom a "Submarine" című filmet.
De vigyázat: kellő kritikával kell kezelni az egyes jeleneteket, párbeszédeket!