Régebbi korokban az volt az általános, hogy a nagyszülők általában szoros kapcsolatot ápoltak a család tagjaival (és viszont) és az unokák tisztelettel kezelték őket, hiszen a szülőktől is azt látták: meg kell becsülni az idősebbeket. Ma vajon mi a helyzet?

A megváltozott társadalmi körülmények, a jobb megélhetést vágyó, a fővárosba áramló sokezernyi család, vagy azok, akik külföldön próbálták megtalálni a szerencséjüket, egyre inkább elszakadt az otthoniaktól, s így magára maradt rengeteg idős ember. (Ami most szintén egy nagy probléma forrása az országban.) Ugyanakkor a kis nukleális családokká alakult famíliákban gyakori probléma forrásává vált, hogy amíg a szülő dolgozik, ki viselje gondját a gyerekeknek? Kihez forduljon a kiskamasz tanácsért, meleg ebédért iskola után?

Ez a gondolat ma már nagyon is idejétmúltnak tűnik, ugye? Pedig az én gyerekkoromban ez nálunk még így működött. Amíg anyu, apu hazaértek a munkából, otthon volt a nagyi, aki szemmel tartotta, tanulunk-e az öcsémmel... Persze, ennek akkor nem igazán örültünk, de mai fejjel belátom, igazán hasznunkra vált a figyelő tekintet. (Egy évig voltam napközis is, de akkor sohasem tudtam tanulni, zavart a többiek zsivaja és inkább játszottam volna velük. Így aztán mindig este csaptam össze a leckét, aminek meg is volt az eredménye...)

Azért most is van sok igazán lelkiismeretes nagyszülő, aki akár vidékről is gyakran felutazik a gyermekéhez, unokáihoz, de ez kevés ahhoz, hogy bizonyos esetekben hathatós segítséget jelentsenek.  Nehéz helyzetben vannak ezek a nagymamák, nagypapák, amikor problémát tapasztalnak és bár szinte kívülállók, gyakran jól látják a helyzetet, de tanácsaikat mégis nehezebben fogadják meg a fiatalok...

A mai kamaszok többsége egyébként is azzal szomorítja el idős rokonait, hogy láthatólag oda sem figyel és nem veszi komolyan az öregek meglátásait, hiszen gyakran még a saját szüleikkel sem értenek igazán szót. A generációs különbségek mindig is jelen voltak a családok életében, ez kétségtelen, de azért ekkora szakadékok, mint manapság a legfiatalabb és a legidősebb korosztály között, azért talán mégsem voltak megfigyelhetők.

Társ-honlapunk tanácsadó rovatában sok ilyen esetre akad példa. Többnyire a szülők kérnek segítséget, de olykor nagyszülők is hozzánk fordulnak.
Mint az alábbi esetben is:
„Az unokámmal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Sajnos az utóbbi években nagyon megromlott a viszonya az apjával (a fiamék elváltak, a két gyereket külön helyezték el a szülőknél). Sokszor szinte mint az ellenségek, úgy állnak egymással szemben apa és fia...
Pedig még a fiam új élettársát is elég jól elfogadta, korábban nem is volt semmi gond, de most már senkire nem akar hallgatni... 2 év óta a tanulása is folyamatosan romlott, és most igen sokat hazudik is, ellopott dolgokat,pénzt kér kölcsön haveroktól stb .
Minket nagyszülőket nagyon bánt ez a helyzet. Tehetetlenek vagyunk,sokat nálunk voltak az unokák és imádtuk,és ma is imádjuk őket. Mit tudnánk mi nagyszülők ebbe a helyzetben tenni?”

(A választ a Bamapa "problémás kamaszkor" rovatában olvashatja.)