"Én mint kamasz szeretnék kérdést feltenni, mert itt nem olyan nyomasztó beszélni róla, mint mondjuk bármilyen más weboldalon. Szóval előre szólok, azt hiszem, egy nem szokványos problémám van, de nagyon remélem, hogy tudtok rajta segíteni, mert már szeretném, hogy vége legyen. 
Szóval 13 éves vagyok, és nem tudom, áldás-e, vagy átok, de sokkal érettebb vagyok a korosztályomnál mind testileg (általában 15-16-nak néznek), és lelkileg is, úgyhogy nekem a kamaszkor sokkal hamarabb jött, mint mindenki másnak.
És elkövettem egy olyan hibát, hogy elolvastam egy könyvet, amit nem kellett volna (Jodi Picoult-A nővérem húga). Egy leukémiás lány családjáról szólt, és az elolvasása után két hónappal már én sem tudom, hogy mi, de kiváltott belőlem egy olyan gondolatot, hogy mi lenne, ha az én gyerekem lenne ilyen beteg? És ez valahogy olyan szinten foglalkoztatta a gondolataimat, hogy valahogy mindig visszatért, és nem tudtam megszabadulni tőle. És erre még jött rá, hogy amikor a Szabadtérin voltunk, akkor egy másodpercig azt gondoltam, hogy magamra vállalom ezt az egészet. Csak egy másodperc volt, és igazából csak egy rossz gondolat, csakhogy az osztályfőnököm hülyít minket ezekkel a spirituális dolgokkal, amikben én igazából nagyon nem hiszek. Mégis anyukám tanácsára felhívtam őt, és amikor kiselőadást tartott nekem erről az egészről, eléggé megijesztett, és most teljesen bizonytalan vagyok, zavar van a fejemben. Egy ilyen gondolat számítása egyenlő a 0-val, és csak egy rossz gondolat, ami rájön erre az egész gondolatsorozatra (másfél hónapja tart). Úgyhogy semmi értelme, amúgy is már megmondtam magamnak az ellenkezőjét, és tényleg semmi értelme. Valahogy mégsem tudok teljesen megszabadulni tőle emiatt. Kételkedek, és tudom, hogy nem ilyesmivel kéne foglalkozzak, de én sem tudom, hogy mit tegyek! Amúgy már ezerszer visszafordítottam, meg bizonygattam az ellenkezőjét, de akkor is nagy bennem a bizonytalanság. Mit tegyek?" - írja Kriszti.

A válasz szólhat bárkinek, aki hasonló gondban van...

Kedves Kriszti!
Annak megértéséhez, hogy mi váltotta ki belőled azokat a bizonyos gondolatokat, jó volna tudni, hogy milyenek a családi körülményeid: neveltetésed, testvérek,stb.
Úgy képzellek el, hogy egy nagyon lelkis, érzékeny, jószívű lány vagy, akit ez a nagyon erős érzelmi töltetű könyv mélyen megérintett és ezért hozta felszínre benned az áldozathozatal, az adni akarás vágyát.
Szerintem semmi baj nincs ezzel, ez normális reakció. Egy kicsit utánaolvastam a neten az olvasói élményeknek (mivel én még eddig sajnos nem találkoztam ezzel a könyvvel) és kivétel nélkül pozitív kritikával találkoztam. Sokan azt is bevallották, hogy sírtak a történet végén. Vagyis: katarzist váltott ki belőlük. Gondolom, ez is volt az írónő célja ezzel az erős, nehéz morális kérdéseket felvető írással.
Őszintén szólva, 13 éves korom körül egy kicsit én is ilyen voltam: faltam az érzelgős könyveket és néha túlzottan is beleéltem magam. Szerintem most veled is ezt történt. Annyira magával ragadott a sztori, hogy teljesen átélted a szereplők, a főhős érzelmeit.
Ez nem baj, ha emellett nem feledkezel meg arról, hogy - bár valóban lehetnek ilyenek a valóságban is - ez pusztán egy könyv (illetve, filmet is készítettek már belőle). Nyilván azért hat annyira az érzelmekre, mert jól vannak megformálva a szereplői jellemek, és egy-egy jellemvonásukban, reakciójukban az ember magára (vagy maga körül valakire) ismer.
Szerintem azt gondold végig, hogy rád miért gyakorolt ez a mű ekkora hatást. Nyilván azért zavar annyira, hogy mik jutottak eszedbe róla, mert valamit nagyon megérintett benned. Talán csak Te is adni szeretnél magadból valakinek valamit.
Ezen könnyű segíteni: vállalhatsz önkéntes munkát, vagy lehetsz véradó (18 éves kor után). Az is lehet, hogy érdemes lenne szociális területen továbbtanulnod.
Javaslom, kérd anyukád tanácsát, hogy ő mit gondolna ezekről.
Sok sikert, és ne izgasd magad, normális vagy!

Tihanyi-Konda Szilvia