Különösen akkor vannak nehéz helyzetben a szülők, - legalábbis egy brit felmérés szerint - ha kamasz lányuknak próbálnak ajándékot venni. Az ünnepek közeledtével ez még inkább így van: az élelmes angol tinliányok kívánságlistájának végösszege tetemes summát jelentene. Ha egyáltalán a szülőnek van rá elég kerete... Vajon mi lehet a helyzet nálunk, ahol a szülői költségvetésből még nehezebb kigazdálkodni az egekbe szökő rezsi- és élelmiszerárak mellett az ajándékra szánt ezreseket (tízezreseket)?

Íme, az említett felmérésről szóló cikk. (Az MTI adta közre a hírt.)

"Nyilván a szülőknek nem újdonság a hír: a kamasz lányok mindig megkapják, amire vágynak, még akkor is, ha ezzel teljesen felborítják a családi költségvetést. A kamaszlányok hatalmas akaraterővel és eltökéltséggel rendelkeznek ahhoz, hogy megszerezzék, amit akarnak, és nincsenek arra tekintettel, hogy ez szüleiknek esetleg nehézséget okoz.

Egy felmérésből az derül ki, hogy a brit családok pénzügyi helyzetét jelentősen befolyásolja a kamasz lánygyermek kívánságlistája: zsebpénzt, telefont, csokoládét, ruhákat, ékszert - mindent megvesznek neki a szülők, amit csak akar. A tanulmány szerint mindez a kamasz fiúk esetében sokkal kevésbé igaz. Készítői arra is rámutattak, hogy a szülők jobb alkupozícióban vannak, ha felnőtt gyerekről vagy fiú gyerekről van szó, a kamasz lányokkal szemben azonban valamiért tehetetlenek.

Ezt pedig már a marketingesek is felfedezték: tisztában vannak azzal, hogy a legjobb vásárlóerőt a jövedelemmel nem, de nagy akaraterővel és jelentős hízelgési potenciállal rendelkező kamaszlányok jelentik, akik bármi áron elérik, hogy szüleik megvegyék nekik, amire vágynak.

Brit kutatók 2745 brit család büdzséjét nézték át hónapról hónapra öt éven át. Vizsgálták a kiadásokat élelmiszer, éttermi étkezés, alkohol, dohány, szolgáltatások, szabadidő, fűtés, közlekedés, ruhák és a sport-és szórakoztató berendezések tekintetében.

Kiderült, hogy a szülők a kamasz lányokra sokkal többet költenek, mint a kamasz fiúkra vagy a felnőtt gyerekekre. Valószínűleg ennek az az oka, hogy a lányok azok, akik bármi áron, akár hízelgéssel, akár hisztivel megszerzik, amit akarnak, és kamaszkorban rájuk sokkal nagyobb hatással vannak a tévében vagy divatmagazinokban reklámozott termékek, amiket mindenképpen meg akarnak szerezni, mivel tisztában vannak azzal: ha valaki nem követi az aktuális trendet, akkor kevésbé lesz menő..."

Címkék: ajándék trend kamasz menő hízelgés tinilány

A bejegyzés trackback címe:

https://kamaszgondok.blog.hu/api/trackback/id/tr623469725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása