A magyar kamaszok jövőképe bizonytalansággal van áthatva, és sokan kizárólag a külföldi munkavállalásban látnak reményt arra, hogy "normális" életet élhessenek. Magyarország bizonyos részein különösen elkeserítő a helyzet.

Tavaly decemberben a Népességtudományi Kutatóintézet közzétett egy tanulmányt, mely szerint a 18-39 éves korosztály több mint fele gondolkodik rövid, vagy hosszú távú elvándorlásban - a helyzet azóta sem lett jobb. "Magyarországon négyszáz olyan település van, amelynek lakosságszáma nem éri el a kétszáz főt, illetve amely 1970 óta elvesztette népességének több mint ötven százalékát." - erről az elmúlt napokban számolt be a Kossuth Rádió és a Híradó, illetve a hirado.hu.

kivandorlas3.jpg

A külföldi továbbtanulás indítékai között kiemelt helyen állt az itthoni gazdasági és jogbizonytalanság, a kiszámíthatatlan jövő - de  a megkérdezettek közül sokan emelték ki az elhelyezkedési esélyeken javító nyelvtanulást, vagy a személyes ambíciót (pl. színvonalasabb munkára, jobb karrier lehetőségekre). 

Akik elmennek, egy részük talán visszatér (mert mégsem jöttek úgy be a számításai, vagy túl erős honvágy gyötörte, esetleg csak egy kis kezdőtőkét akart gyűjteni, de hazatér idősödő szüleinek segíteni - vagy épp ellenkezőleg: ha már van egy kis pénzügyi alap, jöhet a gyerek - de a nagyszülők segítsége, közelsége is fontos), mások esetleg sosem térnek már vissza - csak látogatóba. Nyilván mindenkinek vannak ilyen ismerősei - és a számuk egyre csak növekszik.

Ennek társadalmi és gazdasági értelemben is jelentős következményei lesznek - e cikkben erre  nem térnék ki, ez más blog tematikájába illik.

Azt azonban fontosnak tartom megemlíteni, hogy az elvándorlás országon belül is jelentős népességborulást okoz és ezzel is egyre gyakrabban foglalkozik a sajtó is. (lásd: kapcsolódó cikkek) - Talán  nem meglepő, hogy a többség kelet felől nyugatabbra, de elsősorban az ország "vízfejében", Budapesten próbál meg boldogulni előbb, s ha az sem sikeres, talán következő lépésként mégiscsak a határ átlépését választja...

Tihanyi-Konda Szilvia

Kapcsolódó cikkek:

Új rendszerváltoztatók - Az elvándorló fiatalokról

Külföldre tartanak a fiatal magyar diplomások

Például Tótkomlós

Visszafordíthatatlan az elvándorlás?

 

Címkék: munka külföld társadalom fiatal probléma lehetőség jövőkép útkeresés kamasz elégedettség elvándorlás

A bejegyzés trackback címe:

https://kamaszgondok.blog.hu/api/trackback/id/tr16964499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása