A kérdés kissé általánosít, de azért mégis rávilágít a probléma lényegére: napjainkban a körülöttünk lévő világban is egyre több a frusztráció, negatív viselkedés, ez pedig hat egyrészt a családok mindennapjaira is. A szülők is hamarabb elveszítik a türelmüket, könnyebben hangos szóváltásra, akár egy-egy pofon elcsattanására kerülhet sor. Pedig az agresszió csak még több feszültséget okoz és egyéb káros következményei lehetnek.

Természetesen erről is készült már tanulmány. Egy nagyszabású amerikai kutatásban 1900 gyerek fejlődését figyelték meg huzamosabb időtávon.

A Columbia Egyetem Michael MacKenzie vezette kutatócsoportja húsz amerikai városban 1998 és 2000 között született, mintegy 1900 gyermek adatait vizsgálta meg.
A Pediatrics című szaklap nemrég megjelent írásából kiderül, hogy a gyermekek verése összefügghet későbbi agresszív viselkedésükkel. A kutatók szerint azok a kisgyerekek, akiket ötévesen vertek, nagyobb valószínűséggel lettek agresszívek és szabályszegők később, általános iskolás korukban.

Miután a kutatók a gyermekek kiskori viselkedését és az egyéb családi jellemzőket figyelembe vették, azt az eredményt kapták, hogy ha az anyák ötévesen verték a gyermekeket, az a magatartási problémák 70 pontos skáláján két pontos emelkedéssel függött össze. 

A szülői fegyelmezést és hatásait kutató Elizabeth Gershoff, a Texasi Egyetem munkatársa (aki nem vett részt a kutatásban), elmondta, semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a verés jót tenne a gyermekkel, hiszen a problémák megoldásának agresszív módját tanítja meg neki. Az ütés erősen összefügg az azonnali engedelmességgel, a gyermek azonban nagy valószínűséggel csak abban a pillanatban változtat a viselkedésén.

Mivel a családi stressz és a verés gyakran együtt fordul elő, a kutató szerint az orvosoknak segíteniük kellene abban, hogy a feszültségben élő szülők a fegyelmezés pozitívabb módjaival éljenek, melyek a jó magatartást erősítik meg a gyermekben.

A cikk forrása: MTI




Címkék: család gyermek probléma tizenéves viselkedésváltozás szülői szigor

A bejegyzés trackback címe:

https://kamaszgondok.blog.hu/api/trackback/id/tr495614221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása