Régóta nagy probléma hazánkban az alkohol nagymérvű elterjedése a fiatalok között, ezzel pedig gyakorta összefügg a dohányzás is. Az utóbbi évtizedekben pedig felütötte a fejét a droghasználat és ez most már igazán nagy problémát jelent. A napokban a Híradóban is foglalkoztak ezzel a jelenséggel.

partydrugs295.jpg"Négy év alatt másfélszeresére nőtt azoknak a magyar tinédzsereknek a száma, akik drogot fogyasztanak, vagy legalábbis már kipróbálták. Legalábbis ez derül ki a legfrissebb felmérésekből. " - hangzott el.

Az ismertetésből az is kiderült, hogy "a tizenéves magyar fiatalok csaknem harmada kipróbált már valamilyen kábító hatású szert. A tinédzserek körében a legelterjedtebb a marihuána."

Megtudtuk az a sajnálatos tényt is, miszerint a 9- 11. osztályos tanulóknak a harmada már kipróbált már valamilyen illegális szert. Ezt Örkény Ágota, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet pszichológusa jelentette ki a hírműsorban.

Szó volt még arról is, hogy bár az említett alsó tagozatos tanulók közül sokan nem is feltétlenül kábítószert vettek magukhoz, de a különféle gyógyszerek nagy mérvű vagy nem a célnak megfelelő használata is előidézhet bódult tudatállapotot. (Különösen, ha az alkohollal vegyítik...)

Szomorú tények ezek. Különösen, ha belegondolunk, hogy ezek a tinik még csak gyerekek! (Abba most bele sem megyek, hogy a szülők idejében észre veszik-e a gyermek viselkedésének megváltozását és közbelépnek, vagy annyira lefoglalják őket a saját problémáik, hogy csak túl későn eszmélnek rá: baj van...)

A túl fiatalon alkoholhoz, drogokhoz nyúló tizenévesek talán fel sem fogják, mit tesznek magukkal. Még ha "csak" a cigaretta kipróbálása, vagy egy-két csepp alkohol is a kezdet - könnyen válhat függőséggé, veszélyes tévúttá, mely akár egy életre tönkreteheti őket.

Tihanyi-Konda Szilvia

Címkék: függőség drog alkohol kábítószer cigaretta fiatal

A bejegyzés trackback címe:

https://kamaszgondok.blog.hu/api/trackback/id/tr603427356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása