Mitől érzi magát menőnek egy tizenéves? Ha jó cuccai vannak, tetszik az osztály/évfolyam vagányainak, trendi és a szülei elengedik bulizni - ahol persze megmutathatja a haverok/barátnők előtt, milyen jól bírja (?) a cigit, a piát, stb. És persze, ha azzal tud kérkedni (vagy legalábbis tudják róla), hogy szexuálisan felvilágosult és van már ilyen tapasztalata...
Régebben a fentiek inkább csak a középiskolában váltak jellegzetes problémakörré, ma már sajnos az általános iskola felsőbb tagozataiban is gyakorta felmerül. A szülők pedig csak kapkodhatják a fejüket.
Egyrészt ugyebár egy szerető szülő nem akarja, hogy drága gyermeke alulmaradjon a márkák és menő cuccok versenyében (óvatlan szülők már a kisiskolás csemetéjük igényeit is alig győzik kielégíteni - persze minden nevelés kérdése, és csak rajtunk múlik, hogy már az óvodában azt figyeljük, kinek milyen jel van a ruháján és porontyunknak is ezt tanítjuk-e meg, avagy igyekszünk figyelmen kívül hagyni ezt a kérdést és nem engedjük, hogy a kicsi holmi divathóbortoknak hódolva sírja ki magának a legújabb "trendi játékokat") és ennek érdeklében ezreket, tízezreket költ olyan holmikra, amelyekhez hasonlóakhoz azok árának töredékéért is hozzájuthatna (mert bizonyos életkorban a használt holmikat sem visel el a kedves tinik, tehát ez sem egy könnyű kérdés).
Másrészt egyre nehezebbé válik az érzelmi nevelés - vagy egyáltalán, bármiféle ráhatás az önállósulni váló, valójában egyre inkább öntörvényű gyermekünkre. Pedig ilyenkor felértékelődik a minőségi beszélgetés és a szülő-gyermek közti bizalom. Természetesen ennek az alapjait már sokkal korábban le kellett tennünk: ha kicsi korától folyamatosan jelen vannak otthon a bizalmas, kellemes hangulatú beszélgetések köztünk és gyermekünk között, jó eséllyel megmarad ez később is. Ha ez így van, nyugodtabbak lehetünk afelől, hogy leányunk vagy fiunk nélkülünk is jó döntést fog hozni, hiszen szilárd értékrendet adtunk át neki.
Ez utóbbival kapcsolatban így nyilatkozott Cziglán Karolina pszichológus a Dívány portál "poronty" rovatában:
"Valamiféle belső igényesség szab gátat a túl korai szexuális életnek, ami az otthoni biztonságos érzelmi kapcsolatokban, oldott légkörben keresendő. A jó légkörben nevelkedett, egészséges önértékelésű kamaszok akarnak és tudnak nemet mondani az olyan közeledésekre, amik felszínesebbek, igénytelenebbek annál, amit megszoktak. Kifejlődik az érzékszervük, amivel látják a különbséget tartalmas és üres között. Ez nem tanítható direkt instrukciókkal, sem azzal, ha érzékletes képekkel próbáljuk rémisztgetni gyermekünket a korai nemi élet veszélyeivel kapcsolatban. A serdülők megérzik az erőlködést, ami sokkal inkább dacot vált ki, mint a felkínált minta követését.
Persze nem a kamaszkor az első időszak, mikor szembesül a szülő az engedni vagy nem engedni kérdésével. Sőt, addigra nagyjából el is dőlt, mennyire felelősségteljes a gyermek. A korábbi időszaknak hát még nagyobb a tétje. Viszont erre sincs recept, sajnos nem adható egy táblázat a tökéletességre törekvő szülő kezébe, ami tartalmazná, hány éves poronty kóstolhat már alkoholt vagy játszhat számítógépes játékkal. Ami egyébként az alkoholt illeti, nagy valószínűséggel jól járunk, ha a kisgyereknek engedjük megkóstolni a szeszt, aminek keserű íze jó időre elveszi kedvét az újabb próbálkozástól.
Tudnunk kell, hogy egy-egy kérdés mögött milyen igény rejlik. Mikor általános iskolás csemeténk kiborul amiatt, hogy mi nem szeretnénk bizonyos osztálytársait a szülinapi bulin látni, jó, ha tudjuk, számára a vita nem az ítélőképességünk megkérdőjelezéséről szól. A mi elfogadásunkat, szeretetünket éli meg, ha a nagy nap eseményeit ő alakíthatja, és mi ebben partnerei vagyunk. Bármilyen kérdésről is legyen szó, fontos, hogy a gyermek vágyaira, kéréseire ne legyintsünk azzal, hogy „áh, ez csak hülyeség”, sem azzal „hogyha nagyobb leszel, belátod, nekem volt igazam”.
Természetesen nem kell mindent teljesítenünk, és madárpókot vennünk a hétévesnek, sem dohányozni hagyni a tízévest. A fontos az, hogy tudja a gyermek, az ő vágyait akkor is komolyan vesszük, ha számunkra teljesíthetetlen, amit szeretne. Ennek jelzése például abban áll, hogy nem nevetjük ki, nem vágjuk rá a kérdésre, hogy „szó sem lehet róla”, miközben már hátat is fordítottunk neki. Mondjuk el akkor is az érveinket, ha tudatában vagyunk, ő attól még nem fog elállni szándékától. Nem az a cél, hogy meggyőzzük őt, hanem hogy lássa, komolyan vettük kérését, és elgondolkodtunk róla.
És ami a legfontosabb: ne csak ésszel, hanem szívvel is érveljünk! Nemcsak azért nem dohányozhat a kiskamasz, mert az undorító, büdös és egészségtelen „és ezzel a téma le van zárva”, hanem mert ő a legfontosabb nekünk, testestül-lelkestül, és nem tudnánk végignézni, ahogy rombolja magát. Emlékezzünk mindig rá: a látszólagos küzdelmeknek nagyobb a tétje, mint hogy mit szabad és mit nem: a beszélgetés minősége az, amire a későbbi kapcsolatunk, és a gyermek szófogadása épülni fog."
Bizony, a jó példa a legfontosabb a nevelésben. Hiába beszél az ember lyukat a másik hasába, hogy "ne dohányozz, az árt neked", ha közben a gyermek azt látja, hogy a szülő is naponta rágyújt... A rossz minta még ragadósabb. A tiltás pedig gyakran az ellenkező hatást váltja ki. Ráadásul, ha valaki "bort iszik és vizet prédikál", egyszerűen komolytalanná, hiteltelenné válik és onnantól kezdve még kevésbé hallgat rá a gyermeke. Ezért különösen fontos, ha azt szeretnénk, hogy csemeténk ne kövessen el butaságokat, először is mi magunk legyünk úrrá káros szenvedélyeinken.
De ugyanez igaz a társas kapcsolatokra is: ha saját házastársunkkal gondjaink vannak, oldjuk meg mihamarabb és ne külső kapcsolatokban keressük a megoldást, még titokban sem! Egy tizenéves, de még a kisebb gyerekek is igen hamar átlátnak a szitán. Érzelmeikben viszont összezavarodnak,ha ilyesmit tapasztalnak otthon és könnyen lehet, hogy az ilyen negatív élmények önértékelési zavarokba, felületes kapcsolatokba torkollnak...
Tehát, ha a legjobbat szeretnénk gyermekünknek, adjunk jó útmutatást az élethez, mutassuk jó példát, és a külső megoldások (drága tárgyak, külső kapcsolatok) helyett próbáljuk arra nevelni, hogy bízzon magában, a saját képességeiben és értékeiben, és hogy el tudja dönteni, mi a jó és a rossz, a helyes és a helytelen...
Tihanyi-Konda Szilvia
