Amikor ezt a blogot évekkel ezelőtt útnak indítottam, még kicsik voltak a gyermekeim. Abban az időben a cikkeimet elsősorban más munkáim és a saját gyermekkorom megpróbáltatásai ihlették. Később egyéb elfoglaltságaim miatt "rápihentem" a folytatásra. De most eljött az az idő, amikor már nem csak megfigyelőként vagy az emlékeimre támaszkodva nyilatkozhatom a témáról!
Mivel a nagyobbik gyermekem kamaszodni kezdett, sok új kihívással szembesülök nap mint nap. Sokat olvastam arról, hogy manapság ez korábban következik be, mint évtizedekkel ezelőtt, mégis meglepetésként ért, amikor a pubertás első jeleit felfedeztem lánykámon. És ezek csak a külső jegyek, amik viszont magyarázatként szolgáltak a leányzó újabban egyre fejlettebb vitakészségére, és véleménnyilvánítási kényszerére...
Kisebb korában nagyjából megúsztam a végeláthatatlan kérdések sorát, amiről sok más szülő sokat tudna mesélni. Nálunk ez kicsit megkésve következett be. Mintha most ébredne rá arra, hogy van az ő kis álomvilága, ami csak a fejében létezik (és olykor csak a barátnőivel tud róla komolyan, hosszan értekezni), és van a kinti, zavaros világ.
Nem tudom, érezheti-e valaki szülőként valaha is tökéletesen felvértezve magát jelen korunk veszélyeivel szemben? Gyanítom, hogy ez a feladat egyre nehezebb teher mások számára is. Különösen ilyen időszakban, amikor az otthon tanulás virtuális falat von a fiatalok köré, melyben a világ kitágulni látszik, és a lehetséges veszélyek forrása nem látható...
Túl azon a problémán, hogy nem mozognak a gyermekek annyit, amennyi az egészséges testi működéshez kell, az agyukat ért ingerek száma beszűkül, a szociális lehetőségeik is a minimálisra csökkennek egy karantén időszakban. Pedig ez lenne az az időszak, amikor a külvilág megfigyelése alapján saját gondolatviláguk, eszmerendszerük alakul ki.
A kényszerűen összezárt családban persze akár kedvező hatása is lehet annak, hogy több időt töltünk együtt. Férjem mostanában legtöbbször home office munkát végez, én pedig eleve itthonról dolgozom. Olykor nagyon élvezzük ezt a helyzetet, legalábbis azokban a percekben, amikor nem a gép előtt ül mindenki. Ugyanakkor nem biztos, hogy szerencsés, ha porontyaim fejében az a téves kényszerképzet alakul ki, hogy csak ez a fajta tevékenység jelentheti a munkát. Hiszen annyi más lehetőség van az életben!
Erről persze beszélgetni is lehet, amit meg is teszünk. De mindenki tudja, hogy minden csak pusztába kiálltott szó, amit nem tudunk bizonyítékokkal alátámasztani. Ráadásul a sok online óra és munkahelyi értekezlet összehangolása közepette nem biztos, hogy mindig sikerül megoldani akár a közös étkezést minden családtag számára. Ha igen, akkor röpke félórákra úgy érezhetjük, mintha hétvége volna. Egészen addig, amíg egy kollega meg nem csörgeti valamelyikünk telefonját.
A családi beszélgetések száma tehát nem biztos, hogy jelentősen nő az együtt töltött idővel arányosan. Hiszen nem ugyanaz a minőség ráérősen elbeszélgetni séta közben, vagy a napi beosztások egyeztetésével összekapcsolva, közben a gyermek feladataiban történő előrehaladást ellenőrizve... A legnagyobb probléma talán éppen ezzel függ össze: melyik szülőnek van arra kapacitása, hogy a tanulás menetére is odafigyeljen?
Ki tudja nyomon követni, hogy a nebuló valóban részt vesz az összes online óráján? Időben bekapcsolódik a beszélgetésbe? Elvégzi a tanár által feladott munkákat? Ezekről persze valamelyest utólag tájékoztatnak a kapott érdemjegyek. Azt azonban végképp nehéz befolyásolni, hogy az órákon kívüli idejét hogyan osztja be a fiatal. Én úgy látom, hogy sajnos túl nagy a közösségi média felületek kihívása ilyenkor. A nagy kérdés az: hogyan lehet ennek határokat szabni?
Természetesen az internet használatát lehet szülői beállításokkal korlátozni. Ez azonban nem biztos, hogy megfelelő megoldást jelent, a mostani időszakban pedig plusz problémákat generálhat. Nyilvánvalóan az is fontos, hogy a szülő milyen példával jár elől, és van-e szó otthon arról, hogyan érdemes a neten szörfölni, mit érdemes megnézni vagy elolvasni? De tudjuk, hogy más ezekről beszélni, vagy valóban odafigyelni arra, mennyi időt töltünk az online felületeken...
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK A BLOGON:
Kamasz-veszély: cyberbullying Magyarországon
Az agy kamaszkori fejlődését vizsgálták
Lustaság vagy leckeundor? - Dr. Csernus szerint
